Idegen test bennmaradhat, pl. hasi sebészeti, nőgyógyászati, urológiai, traumatológiai, ortopédiai és egyéb műtétek után. Idegen test lehet a törlőkendő, bármilyen eszköz, tű stb. A bírói gyakorlat ma már az idegen test bennmaradást, függetlenül attól, hogy az miért történt nem a legnagyobb gondosság szerinti magatartásnak tekinti, azaz a kórház kártérítési felelőssége ilyen esetben fennáll. Kérdés csak az, hogy a bennmaradt idegen test milyen kárt okozott, hiszen, ha korán észreveszik és kiveszik, akkor csak az ismételt műtét a kár, de ha hosszú ideig bennmarad különböző egészségkárosodásokat is okozhat, ami magasabb kártérítéssel jár.

Sajnálatosan egyre többször fordul elő, hogy a műtétek sikerülnek, de azt követően a nem megfelelő kórházi higiéniás viszonyok miatt különböző fertőződések alakulnak ki, amelyek sokszor komoly egészségkárosodással járnak. A bíró gyakorlat a kórházakra terheli azt a kötelezettséget, hogy igazolják, hogy a fertőzés nem a kórházi körülmények miatt jött létre, ha ezt nem tudja megtenni önmagában a fertőződés bekövetkezte miatt megállapítható a kórház kártérítési felelőssége. Természetesen ezekben az eljárásokban azt is vizsgálják, hogy a fertőzés tényét időben észleleték-e a kórházban, időben tenyésztettek-e, és a megfelelő antibiotikumos kezelést alkalmazták-e?

Az orvosi műhibák gyakran történnek oly módon, hogy nem kerül, vagy nem időben kerül észlelelésre az a betegség, ami kezelést igényel. Abban az esetben, ha ez az észlelés azért marad el, mert valamilyen indokolt vagy szükséges vizsgálatot elmulasztanak a kórházban, akkor ezért állapítható meg a felelősség. Abban az esetben, ha minden szükséges vizsgálatot elvégeztek, és ekkor tévednek a diagnózisban az nem eredményezi a kórház felelősségét. Mulasztás, pl. ha a vakbélgyulladás, a szívinfarktus, a különböző kéz és lábtörések, a különböző daganatok nem kerülnek felismerésre, mert pl. a röntgen, ultrahang, CT, MR vizsgálatokat, ami indokolt lehetett volna, elmulasztják időben elvégezni.

A leggyakoribb diagnosztikai tévedéssel kapcsolatos orvosi műhiba, amikor a szülés levezetése során nem időben döntenek a császármetszés mellett, mert

vagy nem végeznek megfelelő CTG észlelést, vagy a különböző császármetszési okokat (pl. életkor, szülések száma, a szülés időtartama, ideje, a szülés

dinamikája stb.) nem megfelelően értékelik. Figyelemmel arra, hogy a szülészet területén van a legtöbb peres eljárás, leginkább itt alakult ki a tág felelősséggel kapcsolatos bírói gyakorlat, aminek lényege, hogy az orvos adott pillanatban dönthet úgy, hogy nem végez császármetszést, de utóbb neki kell igazolnia, hogy a döntése helyes volt és a császármetszés esetén sem lett volna nagyobb esélye, hogy a szülés során ne következzen be pl. oxigénhiány, ami a magzat különböző mértékű agykárosodásához vezet, vagy a magzat halála. Szintén gyakori a szülészeti műhibák közül, hogy a nagy magzatot nem látják előre, pedig megfelelő diagnosztika segítségével az látható lenne és nem császármetszést végeznek, ami miatt elakad a magzat a születéskor és ez különböző bénulásos tüneteket eredményez.

A szülészettel kapcsolatos másik nagy diagnosztikai tévedési csoport, amikor a terhes-gondozás során nem kerülnek felismerésre különböző genetikai betegségek, mint Down-kór, a nyitott gerinc, a végtag hiányok. Ez arra vezethető vissza, hogy az ultrahang vizsgálatok felismerési gyakorisága elég alacsony, függ a készülékektől, a vizsgálók képességétől. A bírói gyakorlat szerint a genetikai károsodások kizárása érdekében minden lehetséges módszert igénybe kell venni vagy legalább annak lehetőségét el kell mondani a leendő szülőknek, így pl, hogy bizonyos vizsgálatokat meg lehet ismételni, hogy genetikai vizsgálatra lehet menni, illetve, hogy létezik célzatos ultrahang vizsgálat, aminek felismerési gyakorisága magasabb.

A Legfelsőbb Bíróság 429/2005. BH-ban megjelent határozatában megállapította, hogy a műtéti kockázat fogalma körében nem tartozik az olyan orvosi tevékenység és magatartás, ami a jogi megítélés szempontjából felróhatónak minősül. Kifejtette azt is, hogy a véletlent, a műtéti kockázat beteget  terhelő műtéti következményei körébe nem utalhatja egy olyan magatartás, amelyet az orvos a tőle elvárható gondosság és körültekintés esetén elháríthat. Ez a csoport a műtéttechnikai hiba. Azokban az esetekben tehát, amikor valamilyen következmény azért alakul ki, mert a beavatkozást végző orvos nem az elvárható gondossággal jár el, rosszul vág, szúr, rossz mozdulatot tesz, stb. műtéttechnikai hibáról beszélünk, amiért az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége megállapítható, míg ha a károsodást a beteg vagy a betegség adottságai vagy jellemzői okozzák döntően, a beavatkozás kockázata merül fel, amiért nem áll fenn az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége.

A bírói gyakorlatban mára egyértelmű elv lett, hogy a gyógyulás, túlélés esélyének elvétele is megalapozza a kórház felelősségét, azzal, hogy a kórháznak kell igazolnia, hogy a legnagyobb gondosság esetén sem lett volna esélye a betegnek a gyógyulásra, túlélésre. Indítható, tehát per akkor is, ha valaki pl. daganatos betegségben szenved, ami gyógyíthatatlan, de, ha korábban észreveszik a betegségét és elkezdik kezelni, legalább az életminősége javítható lett volna, a túlélési idő meghosszabbítható lett volna.

Ma a nem megfelelő betegtájékoztatás szinte ugyanannyi esetben eredményezi a kórház felelősségét, mint a nem megfelelő orvos-szakmai tevékenység miatt. A tájékoztatás lényege, hogy a kórháznak a beteget, mint a döntésre jogosult személyt, döntési helyzetbe kell hozni, azaz mindent el kell mondani a betegnek, ami a beavatkozással kapcsolatos döntést befolyásolja. Abban az esetben, ha a kórház ezt a tájékoztatás igazolni nem tudja, akkor a kártérítési felelőssége az orvos-szakmai mulasztásoktól függetlenül is megállapítható, természetesen csak azokban az esetekben, amikor a betegnek lehetősége van úgy dönteni, hogy a tájékoztatás alapján nem, vagy nem a kórház által javasolt módon igényli a beavatkozást.

A Polgári törvénykönyv az általános kártérítési felelősségnél szigorúbban szabályozza a veszélyes üzem felelősséget. Ennek lényege, hogy aki fokozottan veszélyes tevékenységet folytat az csak akkor mentesülhet a kártérítési felelősség alól, ha igazolja, hogy a kárt működési körön kívül eső és elháríthatatlan ok idézte elő. Ilyen fokozottan veszélyes tevékenység szinte mindenhol a gépekkel történő munkavégzés. Asz egészségügyben sokáig a veszélyes üzem felelősséget nem lehetett alkalmazni, függetlenül a gépek használatától. A Legfelsőbb Bíróság egy ítélete azonban azt jelentette ki, hogy nincs általános tilalom, mindig eseti jelleggel kell megnézni, hogy alkalmazható-e a veszélyes üzem felelősség és már
megállapították azt inkubátor okozta sérüléskor, illetve, amikor a halálhoz vezető károsodást vegyszer és elektromos kés találkozása okozta. Várható, hogy az ilyen egyedi esetek száma növekszik. Ez fokozott felelősséget jelent az egészségügyi szolgáltatók oldalán hiszen azzal, hogy az elvárható gondossággal járnak el nem tudják magukat a felelősség alól kimenteni, csak ha a működési körön kívül eső és egyben elháríthatatlan okot is tudnak igazolni. Ez a felelősségi forma is több szakterületet érinthet, ahol gépi berendezéseket használnak a beavatkozások során. A Legfelsőbb Bíróság 1506 elvi határozata alapján, ha a gépi meghajtású eszközzel az orvos nem megfelelően manipulál, függetlenül attól, hogy a gépi meghajtású eszközzel követték el a károkozást nincs veszélyes üzem felelősség, ami csak akkor állapítható meg, ha a gép nem volt megfelelő, illetve ha kizárólag az eszköz váltotta ki a károsodást.

Az állami kártalanítás eseteit a tanácsok című részben ismertettük. Ezek közül a vérkészítményekkel kapcsolatos károsodások, különösen a Hepatitis fertőződéssel kapcsolatos kártalanításokkal összefüggő bírói gyakorlat kialakulásáról beszélhetünk, már-már típus ügy szintjén a nagy számú eljárás miatt. Az ilyen eljárások a Legfelsőbb Bíróság két elvi határozata alapján az alábbi sajátosságokkal bírnak. Az eljárás függetlenül attól, hogy a károsodás (fertőződés) mikor következett be attól az időponttól egy éven beléül indítható, amikor kijelenthető, hogy a károsult az igényérvényesítéshez szükséges információk vonatkozásában teljes körű információhoz jutott. Teljes körű információ akkor áll be, ha  a károsult nem csak azt tudja meg, hogy fertőződött, hanem, hogy az nagy valószínűséggel az egészségügyi beavatkozás során alkalmazott vérátömlesztés következménye, tudnia kell a gyógyíthatatlanságról, a betegség maradandóságáról és lehetséges súlyos szövődményeiről.

Egy másik elvi határozat a károsodás okát vizsgálta, amikor felvetődött, hogy nem csak vérátömlesztéssel lehet a fertőzést elkapni, az ítélet megállapította, hogy ha orvosi szempontból nem lehet valamiről megállapítani, hogy biztosan mi az eredete, akkor ezt a jog sem várhatja el, így, ha nem kizárt a vérátömlesztés, mint ok a fertőződésre, akkor az ok-okozati összefüggés a valószínűség szintjén fennáll. Ezek a határozatok a vérkészítménnyel kapcsolatos károsodás miatti felelősséget, mint típusügyet gyakorlatilag objektív felelősséggé tették.

A Legfelsőbb Bíróság elvi határozata szerint, mivel nincs kétségmentes megállapíthatóság az orvostudományban, ezért a jogi bizonyítottság is ezen az alacsonyabb szinten értendő, tehát az ok-okozati összefüggés vizsgálatánál elegendő a valószínűsíthető okok szerepe is.

A bírói gyakorlat szerint a kezelőorvos jogosult a vizsgálati és terápiás módszerek megválasztására, de felelős az által választott módszerért azzal, hogy ebbe azt kell érteni, hogy a beavatkozás kockázata kisebb legyen az elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok legyen és a döntés helyességét pedig valós és alapos körülményekkel kell a szolgáltatónak igazolnia, e körülmények téves értékelése pedig eredménytelenné teszi a kimentést a felelősség alól. A választott gyógymódért tehát csak akkor nincs felelősség, ha minden szükséges és indokolt vizsgálatot elvégzett az orvos a választás előtt, ha nem és választott, önmagában a nem megalapozott választása is lehetővé teszi a felelősségének megállapítását.

A bírói gyakorlat szerint minden dokumentációs hiány (nem létező, hiányos, pontatlan, olvashatatlan stb. dokumentáció) az egészségügyi szolgáltató terhére esik. Ezek fennállta esetén nem tudja igazolni az egészségügyi szolgáltató, hogy az elvárható gondossággal járt el. A dokumentációs hiányosság tanúvallomással nem pótolható.